Charles Berner* Tudd, ki vagy!
Minden személyes és spirituális fejlődésnek ugyanaz az
alapja: tudod-e, ki vagy. A folyamatban csak oly mértékben vagy képes előre
jutni, amilyen mértékben ismered magad. Minden ettől függ. Tanulmányozhatsz
filozófiát és teológiát, lehetnek különféle tapasztalataid, alkalmazhatsz
bármilyen személyiségfejlesztő technikát keményen és nagy kitartással, ám
ha nem tudod saját, közvetlen tapasztalatodból, hogy ki vagy te, akkor ki az,
aki az életedet éli? Ha nem abból a megtapasztalásból élsz, aki valójában vagy,
akkor nem számít, hogy mit teszel – az életedet mindig be fogja árnyékolni
az elkülönülésnek és az elégedetlenségnek egy érzése. Ez az érzés mindig ott
lesz a háttérben. Ezért az „én” megismerése
döntő fontosságú mindenki életében. Az egyik legjobb
módja, hogy megtudd, ki vagy, ha eltűnődsz a következő
kérdéseken: „Ki vagyok én?” és „Mi vagyok
én?” Ha ezen dolgozva valóban eredményre jutsz, akkor az életben
bármit is teszel, elégedettséget fog kelteni benned, mert te vagy az, aki
csinálja. Nem egy személyiség éli az életedet, hanem te. A részvételed hitelessé
és teljessé válik, és kikerülsz a szerepjátszások és a hazugságok
dzsungeléből. Bármilyen személyiségfejlesztő módszert használsz
vagy spirituális gyakorlatot követsz, a folyamatod lassú lesz, kétségekkel teli
és nehéz, amíg meg nem válaszolod azt a kérdést, hogy ki vagy te. Ez azért van
így, mert amikor közvetlenül azzal kellene foglalkozni, hogy „ki az,
aki részt vesz benne?”, átsiklasz ezen a központi, lényegi kérdésen.
A „ki vagyok én” és különösen a „mi vagyok én” kérdés
megválaszolásával a fejlődési folyamatod felgyorsul, függetlenül attól,
hogy milyen módszert használsz. Ösztönösen és önként sokkal inkább képes leszel
megnyílni az újabb és mélyebb tapasztalatoknak. El tudsz fogadni útmutatásokat
és tanításokat, és hitelesebben tudod követni is őket. És sokkal
nyitottabbá válsz mások felé. A „Ki vagyok én?”
kérdés az önazonosságodra vonatkozik. A „Mi vagyok én?” egy
alapvetőbb kérdés, mivel az előző megválaszolásából nem
okvetlenül adódik, hogy mi vagy te. Mi vagy? Test, elme, személyiség, tudat,
lélek vagy egy létező? Miután valamennyire megoldottad az önmagadra
vonatkozó kérdést, és hajlasz arra, hogy tovább menj a személyes és spirituális
növekedésed útján, akkor a figyelmed magától olyan kérdések felé fordul, mint
„Mi az élet?” és „Mi Isten?”. Ez a négy kérdés –
„Ki vagyok én?”, „Mi vagyok én?”, „Mi az élet?”
és „Mi Isten?” – magába foglal mindent, amit a
személyiségfejlődés és a spiritualitás területén elérhetsz. Azoknak az
embereknek, akik tanulmányozták ezeket a kérdéseket és saját, közvetlen
tapasztalással megoldották őket, ezek a tapasztalatok alapul szolgáltak
társadalmi felemelkedésükhöz és vallásos tanításaikhoz. Ez a tény azt mondja
nekünk, hogy ezek fontos kérdések, olyanok, melyek felemelkedéshez vezetnek, és
nemcsak a spirituális életben, hanem a világiban is. A „Mi az
élet?” lényegében ugyanaz a kérdés, amelyen Buddha dolgozott. Emberek
rendszerint teljesen belemerülnek az életbe, és eszükbe sem jut, hogy
eltöprengjenek azon, mire való az élet, vagy egyszerűbben, hogy mi az élet?
Negyvenöt éves koron túl azonban gyakran ez a legvonzóbb kérdés. Az
élettapasztalatok súlya már érezhető a deréktájékon, az emberek életük
második része előtt állnak, és gondolkodni kezdenek: „Mi történt?
Miről szól ez az egész? Mire jó ez?” A „Mi
Isten?” kérdés gyakran túlságosan elvont, habár nem mindenkinek.
Sokat kísérleteztem vele, és úgy találtam, hogy az embereknek könnyebb azzal a
kérdéssel dolgozni, hogy „Mi egy másik?”. Ez más módon bár,
de ugyanarra a dologra kérdez rá. A két kérdés ugyanaz, csupán más formába
öntve. Miután legtöbbünknek mások valóságosak és közvetlenek, így könnyebb a
figyelmet a másikra összpontosítani és rajta tartani. Úgy találtam, hogy
kiemelkedően ezek azok a kérdések, amelyek valódi változást hoznak az
emberek életébe, és ezért ezekkel a kérdésekkel dolgozunk a Megvilágosodás
Intenzíven. Ezeknél a kulcskérdéseknél nem sokat ér, ha csupán rájövünk
a válaszra. A kérdést saját, közvetlen megtapasztalásunkon keresztül kell
megoldani. A közvetlen megtapasztalás – vagy megvilágosodás – túlmegy
a szokásos érzékelésen. Ekkor egységben vagy valaminek a végső, tiszta
természetével. A megvilágosodás nem egy érzés, megérzés, felismerés, rendkívüli
erővel teltség, illetve annak érzete, hogy a középpontban vagy, hanem egy
közvetlen, időtlen megtapasztalása annak, ami van. A közvetlen
megtapasztalást mindezidáig sokféleképpen írták le és beszélték el, mivel végül
is elmondhatatlan. Mégis, a közvetlen megtapasztalás nagyon is valóságos. és
végső soron az egyetlen módja annak, hogy igazán megoldjuk az élet
kulcskérdéseit. Akinek már volt közvetlen megtapasztalása, nehezen tud
róla beszélni annak, akinek ilyen tapasztalata még nem volt. Ettől
függetlenül, az ilyen tapasztalattal rendelkező emberekre odafigyelnek,
mert boldogok, és látszik, hogy ismerik és sugározzák az igazságot. Van bennünk
valami mélyen rejlő, aki spontánul tiszteli ezt. Igaz, hogy táplálékot,
védelmet és biztonságot akarunk, de az igazságot is akarjuk, és természetes
módon vonzódunk azokhoz, akik saját, közvetlen megtapasztalásukból valóban értik
az élet titkát. Bár igaz, hogy végül mindenkinek magának kell megoldania a
feladatot. Nem könnyű az olyan kulcskérdésen
elmélyedni, mint a „Ki vagyok én?”, mivel amit keresel, az nem egy
válasz, hanem – ebben az esetben – a tényleges önmagad. Van ebben némi
kockázat, mivel ha valóban közvetlenül megtapasztalod önmagadat, ezzel túlmész
az egón, a gondolkozási folyamaton és a védekezéseiden. És ha tényleg közvetlen
megtapasztalás volt, akkor ezután már nincs mód arra, hogy ezt ne tudd. Tehát
kockázatot vállalsz, amikor megnyílsz egy ilyen tapasztalásnak – mert mi
van akkor, ha nem tetszik, amit találsz? Az szokott
kiderülni, hogy az igazság teljesen kielégítő. Mindenki, akinek volt
közvetlen megtapasztalása bárminek a végső természetéről, teljes
mértékben elégedett volt a tapasztalással. És ez egy csoda. Ha kiderülne, hogy a
végső igazság nem teljesen kielégítő, akkor nem lenne senki, akit
érdekelne, amit erről beszélnek, és azt a következtetést szűrnénk le,
hogy az életben egyetlen dolog fontos: hogy megpróbáljuk kielégíteni az
érzékeinket, amennyire csak lehetséges. Nincs azzal semmi baj, hogy megpróbáljuk
az érzékeinket kielégíteni, de jó tudni, hogy van ennél több is, túl az
érzékeken, ami nem csupán kielégítő, hanem az álmainkon túl is
beteljesítő. Az szintén egy csoda, hogy ez a teljesség mindenki számára
lehetséges. Bárki meg tudja közvetlenül tapasztalni önnön igaz természetét.
A megvilágosodásnak nincsenek különböző fajtái. Nincs olyan,
amit a zenben érsz el, egy másfajta, amit a Megvilágosodás Intenzíven, és megint
egy másik, amit Jézus ért el. A közvetlen megtapasztalás az közvetlen
megtapasztalás. Mindazonáltal vannak különböző részei az Igazságnak, amit
közvetlenül megtapasztalhatsz – mint például önmagad, az élet és mások
–, és vannak különböző szintjei vagy mélységei, amit elérhetsz. De a
tapasztalat minősége – hogy ez az igazság közvetlen, tudatos
megtapasztalása – ugyanaz, tekintet nélkül arra, hogy sekély vagy mély, így
vagy úgy hívják, vagy hogy milyen módszeren keresztül érkezett el. A megvilágosodásnál különbséget kell tenni a közvetlen
megtapasztalás és az ezzel gyakran együtt járó mentális, érzelmi és fizikai
mellékhatások között. Ezeket a mellékhatásokat a megvilágosodás jelenségének
hívhatjuk, és ez önmagában nem megvilágosodás. Ez a jelenség bármi lehet: van
akinek óriási energiahullám megy keresztül a testán; néha olyan ez, mint ha az
elme tüzet fogna; néha olyan, mint egy fehér villanás, és az embernek egy olyan
szubjektív tapasztalata van az egész elméjéről, mintha az lángba borulna
egy fehér fényözöntől; van aki abbahagyhatatlanul nevet az ostobaságnak
azon a hihetetlen állapotán, amelyben csak egy pillanattal azelőtt volt, és
azon, amelyben ki tudja, mióta van. Azt gondolja: „Hogy veszthetek el
bármit, ami ennyire nyilvánvaló?” Van aki csak zokog és zokog, más pedig
egyszerre sír és nevet. A megvilágosodás jelensége néha olyan, mint egy lágy
fuvallat; néha pedig az elme elsüvít, mint egy rakéta. Rendszerint legalább az
egyik előfordul, de az is lehet, hogy egyáltalán nincs semmi jelenség. És
nem lehet előre jelezni, hogy ha egyáltalán történik valami, akkor mi is
lesz az. Ez teljesen véletlenszerű. A jelenség nem ad jelzést arról, hogy
az illetőnek valójában volt-e megvilágosodása, vagy nem, mert a jelenségek
bármelyike bármilyen körülmények között megtörténhet. A
megvilágosodás „tapasztalata” önmagában, elválasztva a jelenségtől,
teljesen szubjektív. A megvilágosodást a szubjektivitás tökéletességének is
lehet hívni. A megvilágosodás teljesen túl van az objektivitás birodalmán. Ezért
nincs semmilyen fizikai, objektív bizonyíték, ami hitelesíthetné vagy
kizárhatná, hogy valaki megvilágosodott-e vagy sem. A megvilágosodottságnak
valószínűleg a legjobb jelzése, hogy az illető tökéletesen elégedett.
Néha az emberek úgy tesznek, de amikor valóban elegedettek, akkor elégedettek,
és miután láttad ezt valakiben, sose téveszted el és sose felejted el. Ez nem
egyfajta lelkesültség vagy izgalom, hanem ez a megvilágosodás! Ez maga az
Igazság, és ez teljesen kielégítő. Ez a közvetlen
kapcsolat az Igazsággal az, ami fontos, nem pedig a jelenség. A jelenség nem
marad meg. A létezés magas állapota, az energiahullám, akármi is az, néhány
perc, néhány óra, néhány nap után legnagyobbrészt eltűnik. Az emberek néha
csalódottak emiatt. Ám maga a megvilágosodás, a megnövekedett tudatosság az igaz
természetedről, vagy a másikról, vagy az életről állandó, és nem múlik
el, mert a megvilágosodás nem csupán egy csúcsélmény, amely belefakul a múltba.
Időtlen is, és a kommunikáción keresztül az az igazság, amit közvetlenül
megtapasztaltál, élő igazsággá válik most az életedben, és az életed
részévé, amely így lesz teljes. A közvetlen megtapasztalás
a figyelem összpontosításán keresztül jön el, mert amikor a figyelmedet
összpontosítod valamire, az igazság fokozatosan feltárul előtted. Hajlandó
kell hogy légy arra, hogy félretedd a már meglévő elképzeléseidet, és el
kell fogadnod, hogy hibázhatsz. Félre kell tenned a kívánságaidat és reményeidet
is arról, hogy milyennek szeretnéd látni a dolgokat. Más szóval, nyitottnak kell
lenned, és hagynod a dolgokat olyannak, amilyenek valójában. A fő probléma azzal kapcsolatban, hogy tudjuk, hogy ki és mi
vagyunk, egy téves azonosságtudat. Egy bizonyos szinten azt tapasztaljuk, hogy
„valami” vagyunk: például test, személyiség, lény stb. Ez az oka a
téves azonosságtudatnak. ártatlanul azt gondoljuk, hogy valami olyasmi vagyunk,
ami valójában nem. Nem szándékosan tesszük ezt, hiszen a szívünk mélyén nem
vagyunk rosszhiszeműek. Egyszerűen csak megszülettünk, és miközben a
földön négykézláb a testünk felfedezésével foglalatoskodtunk, magunkévá tettük
az elképzelést, hogy ez az, ami vagyunk. Később, nem tudatosan, azt
gondoltuk: „Ezek itt Bélának hívnak engem, akkor talán ez az, aki
vagyok.” Ezt anélkül fogadtuk el, hogy valaha is elgondolkoztunk volna
rajta. Aztán még később esetleg magunkévá tettünk egy olyan gondolatot,
hogy: „Sikeres vagyok” – és így alakulnak ki a
személyiségvonások. Ezek a téves önazonosítások mélyen az elmében
rejtőznek, folyamatosan hatással vannak az egyénre, és meghatározzák, hogy
hogyan élje az életet és hogyan érzékelje a körülötte lévő világot. Ilyenkor az a feladat, hogy kitartóan és nyitottan kontemplálj, és
így fokozatosan leválaszd magad arról, aki és ami nem vagy, egészen addig a
pontig, amíg elő nem áll a kedvező helyzet a közvetlen megtapasztalás
számára. Úgy tedd ezt, mintha egy szent áldozatot hajtanál végre, hogy akkor is
vele maradhass, amikor inkább valami mást csinálnál, vagy amikor nehézségeket
kezdesz tapasztalni. Mindez együtt jár vele. Az utat nem lehet lerövidíteni.
Akarod-e a megvilágosodást, a felébredést? Megéri-e a
befektetést és az áldozatot? Miért töltesz időt valami olyasmivel, mint a
Megvilágosodás Intenzív, miért törekszel az
igazság közvetlen megtapasztalására? Úgy tűnik, az emberekben megvan az a
vágy, hogy megtapasztalják – saját maguk elégedettségére – az
igazságot. Van bennünk valami, ami ezt akarja, valami mélyen a saját lényünkben.
Nem tudom, hogy gyarapodás-e közvetlenül megtapasztalni, hogy ki és mi vagyunk,
mi az élet és mi Isten; de azt tudom, hogy fontos, és mindenki, akinek valaha is
volt közvetlen megtapasztalása, azt mondta, hogy megérte – bármin is
kellett keresztülmennie. Ám önmagad nem teheted megvilágosodottá. Akarattal nem
tudod ezt elérni. Csupán őszinte lehetsz, bármilyen módszert is használsz;
nyitott lehetsz, miközben alkalmazod az adott módszert, bármi legyen is az.
Előbb vagy utóbb, bármitől is származzék, a kegyelem megérkezik
hozzád, s te elkerülhetetlenül egységbe kerülsz a megvilágosodásod tárgyával, s
végsőkig megismered és megtapasztalod az élet igaz teljességét.
(fordította: Salek Zoltán) *Az
Enlightenment Intensive™ kidolgozója, a Dyad School of
Enlightenment™ alapítója Kommunikáció Charles Bernerről
|
