Kommunikáció

„Nincs az életben annál értékesebb, mint amikor az egymással való kölcsönös kapcsolatunk teljességhez vezet. Nem azért vagyunk a világon, hogy túléljünk – túlélésünk célja éppen az, hogy a beteljesülésig vigyük a kapcsolatainkat.”
– Charles Berner

Több tudományterület képviselői egybehangzóan állítják, hogy a kommunikáció az emberi lét alapvető vonása. Az antropológusok szerint az ember mindig csoportokban élt, és a csoporttagok közötti kiterjedt kapcsolatokat a kommunikáció táplálta. Kutatók megfigyelték, hogy a csecsemő fizikai növekedése megfelelő fizikai táplálás ellenére is visszamarad, amikor a kommunikáció legelemibb formáját, az érintést megvonják tőle. A pszichológusok szerint a másokkal való közeli kapcsolat ugyanolyan lényeges az emberi jóléthez, mint a táplálkozás iránti biológiai szükséglet. Az emberi személyiség fejlődése köztudottan szintén elsődlegesen a szülőkkel és más fontos személyekkel való kapcsolatokon keresztül bontakozik ki.

Az emberiség kialakulása során a kommunikáció képességének alapvető szerepe volt az egyén, a csoport és a faj túlélésében. Feltételezhetően a kommunikáció szükséglete indította el az emberi műveltség meghatározó elemének, a gazdag és összetett nyelvnek a fejlődését is. A puszta életbenmaradáson túl, a jó kommunikáció a lelki egészséghez is alapvető fontosságú. Mindezek a megfigyelések és a saját élettapasztalataink nyilvánvalóvá teszik, hogy a kommunikáció miért erőteljes eszköz, amikor a személyes növekedésünkről, a céljaink eléréséről, az életben való boldogulásunkról vagy éppen ezek hiányáról beszélünk.

Bár a másokkal való értelemteljes és beteljesítő kölcsönös közlés vágya mindenkiben mélyen belülről fakad, a világon nincs semmi, de semmi, ami magától adódóan és magától értetődően biztosítaná a jó kommunikációt. Ráadásul egymásnak ellentmondó követelményeknek kell egyszerre megfelelnünk. Egyrészt minden nap iszonyatos mennyiségű adathalmaz zúdul ránk, amit valahogy tudnunk kell tömegesen kezelni, ugyanakkor pedig közeli és személyes kapcsolatainkban egyedi és minőségi kommunikációt kell megvalósítanunk. Ez pedig gyakran csak részlegesen sikerül.

Amikor számunkra fontos személyekkel kommunikációs kísérleteink sorozatosan meghiúsulnak, az elmében zavar támad. Csalódottságot, értetlenséget, dühöt és neheztelést érzünk. A testben feszültségek keletkeznek. Amikor a kommunikáció meghiúsul, vagyis amikor bármilyen okból nem tudjuk a másikhoz eljuttani, amit közölni szerettünk volna vele, akkor másoktól elvágva, elszigetelten érezzük magunkat. Gondolataink kavarognak, és egyáltalán nem vagyunk boldogok.

Ha ez a tapasztalat időnként elő-előfordul, ám nem komoly, a figyelmünk egy részét elvonja a jelentől, miközben a dolgokat próbáljuk rendbe tenni. Talán akad olyan barátunk is, akivel a kommunikációnk jól működik, és tud nekünk ebben segíteni. Ha viszont huzamos időn keresztül kudarcot vallunk kommunikációs próbálkozásainkban, akkor ez súlyosbodó lelki, fizikai és társas problémákat eredményez.

Amikor a kommunikációs kísérlet sikerrel jár, a feszültség alábbhagy a testben, a gondolatok tisztulnak, kevésbé érezzük magunkat elidegenedve és másoktól elszigetelve, és a figyelmünk újból visszatér a jelenbe. Jobban érezzük magunkat, mert az érzelmi teher és a gondolati kuszaság megszűnt. Ha a kommunikációnk jól működik és a kapcsolataink támogatóak, akkor megértve érezzük magunkat, és az életben előforduló kihívásokkal jobban szembe tudunk nézni.

Elmondható, hogy a sikeres kommunikáció egy pillanatnyi egységet teremt az adott kapcsolaton belül. Ezt az egységet a megértés hozza létre, ami a sikeres kommunikáció eredménye. A megértés könnyít az elmén, és ennek a következménye egy nagyobbfokú tudatosság önmagunkról és másokról. Ahogy egy zavaró érzelemtől azt teljesen átélve egy adott testtartással meg lehet szabadulni, és ahogy egy rögzült gondolati mintát meditációban reakció nélkül rezzenéstelenül meg lehet figyelni, úgy a kommunikáció eszköz lehet az elme tisztításához, a szív megnyitásához és a tudatosság növeléséhez. Bár az eszközök különbözőek, a különböző spirituális gyakorlatok és a diádnak nevezett kommunikációs gyakorlatok sok célban megegyeznek egymással. A kommunikáció képes érzelmi visszatartások és ezzel kapcsolatos testi merevségek feloldására, félelmen alapuló gondolati minták teljes tudatossá tételére, és segít túljutni a bemerevedett gondolkodás- és életmódon.

Az általunk használt kommunikációs technikák eredete az 1940-es évek végéhez vezethető vissza, amikor Connecticut állam (USA) megbízta Kurt Lewin szociálpszichológust, hogy találjon ki valamilyen eljárást, amivel csökkenthetők a kis csoportokon belüli etnikai feszültségek, illetve ami megkönnyíti a hátrányos megkülönböztetést tiltó új munkaügyi törvények alkalmazását.

A II. Világháború utáni években az amerikai társadalomban egyre inkább teret hódított a versenyszemlélet. A mindennapi életben figyelemre méltó sikereket elért egészséges embereknél rendszeresen megfigyelhető volt, hogy feszültek, nem érzik magukat biztonságban, és belső konfliktusaik vannak. A pedagógusok és terapeuták mind jobban egyetértettek abban, hogy mindennek az oka olyan társas szabályokban keresendő, melyek arra bíztatják az egyéneket, hogy kétségeiket egy hamis énkép vagy külső mögé rejtsék.

A hamis külsőt erőltető folyamat a társas kapcsolatokban elszigetelődéssel jár, szélsőséges formájában pedig lelkileg tönkreteszi az egyént. Az állandósuló képmutatás alapvető ellentétet hoz létre a megismerési folyamatban. Az ellentét feloldásához a személynek azonosulnia kell az önmaga helyett mutatott hamis külsővel. Ezzel feláldozza a hitelességet és az önismeretet, ami szakadást idéz elő benne, ugyanakkor pedig másokkal való kapcsolatát felszínessé teszi, elfojtja az alkotóképességét, és erőteljesen akadályozza valódi önmaga felismerését.

Lewin csoportjai, új szemléletet képviselve a kommunikációs folyamatban, a felek egymás iránti kinyílására, az érzelmek kifejezésére és a történtek visszacsatolására helyezték a hangsúlyt, ezzel bátorítva a csoporttagokat a korlátozó hamis külső feladására. Ezeknek a csoportoknak az elképesztő sikere számottevő érdeklődést keltett a kommunikációs technikák személyes változásokat elősegítő lehetőségei iránt. Az 1960-as években számos kísérletező kedvű úttörő alkalmazta ezeket az alapvető kommunikációs elgondolásokat a személyes és spirituális növekedés területén, gyakran összekapcsolva őket a keleti vallások és nagy hagyományokra visszatekintő spirituális gyakorlatok különböző formáival.

Ezen úttörők egyike volt Charles Berner, aki a 60-a évek közepén Dél-Kaliforniában létrehozott egy növekedési központot, és egy olyan kétfős elmetisztító technikával kezdett kísérletezni, amit ő diádnak nevezett el a „pár”-t jelentő görög „dyo” szó után. A Berner által kifejlesztett kommunikációs diádok olyannyira hatékonynak és népszerűnek bizonyultak, hogy azt kezdte fontolgatni, hogyan lehetne őket használni a spirituális fejlődés elmélyítésére is. 1968-ban Berner elindított egy háromnapos programot, amit Megvilágosodás Intenzívnek hívott. Ez ötvözte a diád kommunikációt az én megismerésére irányuló védikus hagyománnyal és a zen meditációs elvonulás (sesshin) szerkezetével, mindezt azzal a céllal, hogy elősegítse az Én felismerését lehetővé tevő áttörő tapasztalásokat.

1973-ban Charles Berner Indiába utazott, ahol találkozott Swami Kripaluval, aki a Yogeshwar Muni nevet adva neki beavatta és tanítványául fogadta őt, és a jóga elméletére és gyakorlatára oktatta. Az 1970-es években Swami Kripalu útmutatásai alapján Berner intenzíven gyakorolta a jógát, miközben a friss kommunikációs technikák és a jóga találkozási pontjait kutatta, közben pedig személyesen vezetett kilencvenkilenc Megvilágosodás Intenzívet. Ezalatt az idő alatt a Megvilágosodás Intenzív az egész világon ismertté és népszerűvé vált, és manapság is világszerte számos helyen, így Magyarországon is alkalmazzák.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezeknek a kommunikációs gyakorlatoknak az elsődleges célja nem a résztvevők társas és nyilvános beszédkészségének a fejlesztése. Az elme tisztításával és a befagyott érzelmek feloldásával ezek a kommunikációs gyakorlatok erőteljesen a jelenbe hozzák a résztvevőket. Az a képesség, hogy a személy jelen legyen önmaga és mások számára, a tapasztalaton alapuló tanulás minden formájában központi helyet foglal el, és a Berner-féle személyes növekedés és átalakulás módszerének is ez a lényege.

Charles Bernerről

Ki vagy te?

Elérsz engem e-mailben a nadzsalida (kukac) gmail.com címen.